Veronika volt Fjodor és Olga egyetlen lánya. Második gyermekük nem születhetett. A szülők szerettek volna fiút örökbe fogadni, de valami mindig közbejött.
Először Veronika betegedett meg súlyosan. Aztán kiderült, hogy a fiút, akit kiválasztottak, már befogadta egy másik család.
Ezután Fjodor lett rosszul, teljesen tönkrement az autójuk, majd Olga édesanyja is meghalt.
Minden egyszerre zúdult rájuk… Alig birkóztak meg egy problémával, máris jött a következő.
Idővel, lassan minden rendeződött. A család nem élt szegényen, de fényűzésről sem volt szó. Az örökbefogadás gondolata háttérbe szorult.
…Veronika tízéves volt, amikor Fjodor testvére, Oleg a feleségével együtt meghalt. Egy ötéves fiuk maradt utánuk, Pavlik.
Nem volt olyan rokon, aki kész lett volna magához venni. Fjodor és Oleg szülei még a fiuk halála után maradt örökségre is igényt tartottak. Fjodor ezt nem értette.
— Hová gondoljátok? Gyerek maradt utána, a ti unokátok. A lakás neki jár. Nektek mire kell?
— Minden a törvény szerint történik.
— A törvényt emlegetitek, de hol a lelkiismeret? Hiszen a saját unokátok! Magatokhoz veszitek?
— Nem. Minek nekünk a gond? Erre ott az állam. A lakást meg megtartjuk, kiadjuk. Ha jó ember lesz belőle, majd megkapja.
— Nem számítottam erre tőletek. Akkor ezek szerint, ha mi lennénk a helyükben, Veronika árvaházba kerülne?
— Nem. Ez más. Veronika lány.
— Ezt csak úgy mondod, anya.
— Apáddal már mindent eldöntöttünk. Ha Oleg Elenkát vette volna el, ez az egész meg sem történt volna.
— Majd még meglátjuk! Elenkáról pedig felejtsd el!
Fjodor és Olga hivatalosan is gyámság alá vették Pavlikot. Fjodor, mint gyám, pert akart indítani a szülei ellen a lakásért, de hamar tisztázódott a helyzet: végrendeletek kerültek elő. A szülők mindent a fiukra hagytak.
— Ilyen korán végrendeletet írtak?! — kérdezte döbbenten Olga.
— Oleg mindig mindent előre látott. Megérezte. Nehéz ezzel együtt élni, de így volt. Már gyerekkorában is ilyen volt. Vigyázott rám…
…Veronika az egyetem utolsó évében ment férjhez. A szülei próbálták lebeszélni, hogy várjon még az esküvővel, de ő régóta önállóságra vágyott.
Csakhogy ezt az „önállóságot” a szülei fizették.
A lány nagyszabású esküvőt akart: drága ruhát, sok vendéget, a barátnőit, lánybúcsút, limuzint, és természetesen utazást is. Nászutat.
— Veronika, hitelt kellene felvennünk. Ezt így nem bírjuk el. Még akkor sem, ha a költségeket megosztjuk Miklós rokonaiéval.
— Anya, nekik kevés pénzük van. Az anyja egyedül nevelte. Rájuk ne számítsatok.
— Akkor lehetne szerényebb esküvőt is tartani. Minek ekkora felhajtás?
— Egyetlen lányotok vagyok! Sajnáljátok tőlem?
— Nem sajnáljuk, de…
— Akkor milyen kifogás ez?!
— Ott van még Pavlik is…
— Az unokaöcs! Egyébként is! Hol fogunk lakni? Szerintem a lakás a miénk lesz. A nagymama mondta. Mindent tudok. Elég volt kiadni, készítsétek elő a bérlők után. Az utazás után azonnal odaköltözünk!
— Nem. Ez Pál lakása. Neked semmi közöd hozzá.
— De hát annyi éven át etettétek, ruháztátok! Tartozik nektek!
— Nem tartozik semmivel. Lakhatok nálunk, és ha lesz pénzetek, béreljetek lakást. Vagy ott a lehetőség, hogy Miklós édesanyjánál éljetek.
— Mi?! Minek neki a lakás? Katonai szolgálatra megy, maradjon ott! Elég volt már nevelni!
— Veronika, neki még egyetemre kell mennie.
— Ugyan hová? Menjen dolgozni.
— Minden esélye megvan, jobban tanul, mint te.
— Nem hallotok engem? Ő unokaöcs, én meg a lányotok! Rendben, beszélünk az esküvő után. Itt vannak a hozzávetőleges költségek, minden le van írva. Az ajándékról se feledkezzetek meg, jobb lenne pénzben.
— Egy utazás ajándékba megfelel?
— Az utazás az magától értetődő, az esküvő része. Az ajándék külön. Mit csinálunk ott pénz nélkül?
— Honnan vannak ilyen követeléseid? Így is rengeteget fektettünk beléd.
— De én a lányotok vagyok! Kötelesek vagytok!
Fjodor vérnyomása az elhangzottak után felszökött, mentőt kellett hívni.
— Egy fillért sem az esküvőre! — kiabálta.
— Fjodor, nyugodj meg. Nem szabad idegeskedned. Majd mindent elrendezünk…
…— Anya, hol a pénz? Ideje megrendelni a ruhát és a többit.
— Apád gyenge. Nem lesz hitel. Csak a tervezett összeg harmadára számíthatsz.
— Milyen harmad, anya?! Az esküvő egyszer van az életben! Én vagyok az egyetlen lányotok.
— A vőlegény részéről is kellene segítség.
— Már mondtam: nekik nincs pénzük.
— Akkor lehetne szerényebb az ünnepség, az utazásról pedig le lehetne mondani.
— Mi?! Önzők vagytok, minden csak magatoknak számít!
— Ne kiabálj. Apádnak magas a vérnyomása.
— A nagymama azt mondta, hogy rengeteg pénzetek van.
Az anya megdermedt a váratlan felismeréstől.
— Á-á-á, hát innen fúj a szél… A Pál lakásával kapcsolatban is ő súgott?
— Igen, és akkor mi van?
— És a nagymamánál nem akartok lakni az esküvő után? Nem! És miért nem? Hiszen ő csak rád írt végrendeletet. Pedig van még fia és unokája is.
— Az végrendelet, nem ajándékozás.
— Látom, mindent tudsz, az összes törvényt. Nem volt hiábavaló a tanulásod. Csökkentsétek az esküvő költségeit! Ez a végső szavam. Az utóbbi időben nagyon megváltoztál.
— Másképp úgysem kapunk tőletek semmit!
— Ez az anyósom szövege?!
— És akkor mi van? A nagymama rosszat nem tanácsol. Te meg már elherdáltad az örökségedet, pedig még egy lakásod is lehetett volna. Akkor most nem kellene kuncsorognom.
— Az a lakás az én anyámé volt, három gyerek között oszlott meg. Hogy a pénzzel mit csináltunk, arról nem fogok neked elszámolni.
— A pénzt, vagy nem ismerlek! Az összes pénzt!
— Egyharmadot, vagy semmit.
Veronika elment.
— Mi történt vele? Nemrég még egészen más ember volt — mondta Olga a férjének.
— Úgy sejtem, az anyám az oka. Megint mi szállta meg? Elővette a régit, képtelen megnyugodni. A fia haláláért a megboldogult menyét okolja, az unokára meg nincs szüksége. Hát nem szerette őt — és téged sem szeret, de az unokák mit tehetnek erről? Tudom, hogy Olegot Elenkával akarta összeházasítani, de köztük soha nem volt semmi.
Aztán ez az ostoba rögeszme rám szállt át. Mindenhol csak róla beszélt. De nekem minek ez az Elenka? Hét évvel idősebb nálam.
— Vele beszélni teljesen hiábavaló. Oleg halála után már volt egy beszélgetés. Semmi jó nem sült ki belőle. Most meg ezzel az Elenkával olyanok, mint két vénasszony: az egyik özvegy, a másik vénlány…
…Veronika férjhez ment. Természetesen minden kívánságát jelentősen vissza kellett fogni.
Elégedetlen volt, de a szüleivel nem maradt együtt. A nagymama úgy döntött, segít neki.
Eleinte minden jól ment, de a nagymama tartalékai kimerültek, a szüleihez pedig nem akart fordulni. Munkát kellett keresnie.
A férje viszont nem is próbált pénzt hozni a házhoz. Élte világát, teljes gőzzel.
Az anyja is ilyen volt — mások pénzén szeretett élni.
Ezért nem volt pénzük még az esküvőre sem. Úgy döntöttek, a menyasszonyon élősködnek.
Veronika ezt megértette, de már késő volt. A szüleivel összeveszett, az apját teljesen kikészítette, a nagymamától pedig mindent elvett.
Miklós viszont új szórakozásokat ajánlott. Egyszer kitalálta, hogy autót kell venni. Lehetne taxizni és utazgatni.
Csak a pénz hiányzott. Veronika újra a szüleihez ment. Miklós megmondta, hogyan kell eljárni. Pénz nem volt — lehet, hogy volt, de nemet mondtak.
Ekkor Veronika azt javasolta, hogy vásárolják ki az ő részét a lakásból — egyharmad az övé volt.
— Ha nem, akkor én magam adom el. Nektek így előnyösebb.
Próbálták jobb belátásra bírni, de senkire sem hallgatott. Az apjának ismét felszökött a vérnyomása, és egy hónap múlva Fjodor meghalt. Mindössze ötvenhat éves volt…
Veronika ebben jelet látott. Most már a fele őt illeti! Csak várni kell!
— Veronika, tényleg nincs benned semmi szánalom az anyád iránt mindezek után? Honnan fog ennyi pénzt előteremteni? — kérdezte Pál.
— Ne szólj bele! Most itt te senki vagy. A nagybátyád már nincs.
— Milyen alattomos vagy…
— Akkor add ide a lakás árának felét anyánk után, ha ennyire becsületes vagy!
— Rendben. Lépj be az örökségbe, aztán kivásárolom tőled a részedet.
Pálnak volt pénze. Az ő lakását évekig bérbe adták, a pénzt pedig a számláján tartották. Olga és Fjodor így döntöttek már az elején. Nem siette el a költekezést, bár autóról álmodott.
Így is tett.
— Az anyához többé ne menj. Így is eleget szenvedett miattad. Jobb lesz, ha egyáltalán elmész. Az anya csak sír a látogatásaid után, pedig te vagy a lánya.
— Még te fogsz engem oktatni?!
Pál szó nélkül elment. Veronika örömtől sugárzva rohant Miklóshoz. Megvoltak a pénzek.
De szinte azonnal el is fogytak. Az összes pénzt elherdálták.
Veronika már el akart menni Miklóstól, de pénz nélkül. Az anyjához — ő majd talál megoldást. Elköltözni — nincs miből.
Ellenállni sem tudott neki.
A nagymama lakását eladták, a pénzt elköltötték. Veronika sírt. Már nem tudta, mit tegyen. Aztán egyszer csak ágynak esett, és nagyon hamar el is ment…
…Olga nehezen viselte a lánya elvesztését.
— Olga mama, itt vagyok veled. Mindig melletted leszek — vigasztalta Pál.
Pál két évvel a nővére halála után megnősült. Már régen bemutatta Olgának a barátnőjét. A lány valamelyest hasonlított az édesanyjára fiatal korában.
Krisztina és Pál gyakran látogatták Olgát. A lány neki mondta el elsőként, hogy várandós.
— Annyira örülök nektek, Pálkám. Ti vagytok nekem a legközelebbiek. És most már unokáim is lesznek!
Nemsokára Krisztina ismét berohant hozzá.
— Mi történt?!
— Azt mondták, ikrek lesznek! Nagyon izgulok…
— Segítek majd. Az ikrek jók. Fiúk lesznek, vagy lányok?
— Úgy tűnik, fiúk… Pálkám azt mondta, Fedkó és Oleg lesz a nevük.
— Nagyon jó, most már minden rendben lesz — Olga örömében sírva fakadt.
…Legyenek könnyek, de csak az örömtől, és az aggodalom is csak a boldog pillanatok várakozásából fakadjon.
És legyen sok boldogság és öröm!
Hogy ne maradjatok le az új, érdekes bejegyzésekről, iratkozzatok fel az oldalra!
Osszátok meg gondolataitokat és érzéseiteket a hozzászólásokban, és támogassatok egy lájkkal.
